Kage Kyuhyun Henry Heo kisasszony
- Én…
mindjárt… - átkaroltam hátát és még közelebb húztam magamhoz.
- Én… is…
- Kyuhyun, mostantól… ah… csak a tiéd
vagyok.
A kéjes nyögések… a kölnije illata… az utolsó szavak még most is
visszhangoznak a fejemben. Lefeküdtem egy farkassal, pedig nem ő volt a pasim…
Abban a pillanatban szörnyen éreztem magam, de ez megváltozott, mikor rájöttem,
hogy ő az, aki nekem kell… legalábbis amíg nem találok jobbat. Henrynél is ezt gondoltam,
de Kyuhyun ezerszer többet tud nekem nyújtani, ezért nem volt nehéz dolga, hogy
magába bolondítson.
Minden egy
szombat esti bulin kezdődött, a iskolakezdés előtti hétvégén, ahol együtt volt
az egész osztályunk. Akkoriban még Henry volt a barátom. Egy vámpír és egy
lidérc kapcsolata kiegyensúlyozottnak tűnhet, de közel sem az… mi túl
szeszélyesek vagyunk a nyugodt vérszívókhoz képest. Imádjuk a kalandokat, a
kihívásokat, a szenvedélyt. Szerettem a barátomat, de vonzott a dolog, hogy
egyszer mással is megpróbáljam. Többször kacérkodtam a gondolattal, hogy beadom
a derekam egy alkalmas jelöltnek, de mélyen legbelül kialakult bennem egy
blokk, ami nem hagyta, hogy megtegyem. Ezt az akadályt azonban Kyuhyun
könnyedén legyőzte és megkapta azt, amit akart… engem.
- Jó
reggelt! – vállát csókolgatva keltegettem Kaget.
- Mmm… - nagyot nyújtózkodtam, majd a hang
irányába fordultam. – Jó… reggelt…! Mit keresel mellettem??
-
Talán nem emlékszel?
- De… vagyis az nem csak egy álom volt?
- Nem.
- Akkor te meg én…
- Pontosan.
- Én… megcsaltam Henryt?
- Igen.
- Nem, nem tehettem ezt. A lelkem az övé, és
azzal együtt minden más is! Mit csináltál velem, hogy belementem?
- Nem igazán kellett hatnom rád, önként
ajánlottad fel magad pár tequila után.
- Leitattál??
- Én? Dehogy! Ki voltál valamin bukva és
csak úgy öntötted magadba a piát. De miért is vagy úgy kiakadva? Este még nem
zavart a dolog…
- Részeg voltam!
- Jó kifogás…
- Én igenis szeretem Henryt és… - igaza van,
tényleg nem felmentő ok az, hogy többet ittam a kelleténél. Valóban akartam ezt
az éjszakát… nem is kicsit. Visszagondolva, ezerszer jobb volt, mint bármelyik
másik korábbi együttlétem bárkivel is. Azt hiszem, beszélnem kell erről
Henryvel… - Mennem kell.
- Máris? Nem maradsz még egy kicsit?
- Nem tehetem, tisztáznom kell a dolgokat
Henryvel. Ennyit megérdemel.
- Hát jó, menj csak… de siess vissza hozzám!
- Ch…!
Igyekeztem minél hamarabb eljutni hozzá, mert nem akartam, hogy
mástól tudja meg, mi is történt. Tudtam, hogy csalódni fog bennem és talán meg
is utál, de vállalnom kellett a tettem következményeit…
-
Henry, beszélnünk kell…!
- Talán valami baj van? Olyan furán
viselkedsz.
- Én…
- Valaki bántott?
- Nem…
- Akkor? Tudod, hogy nekem bármit
elmondhatsz.
- Tudom, de… nem érdemlem meg, hogy ilyen jó
gazdám legyen.
- Mi? Azt hittem, hogy már megbeszéltük, én
nem a gazdád vagyok.
- De… vagyis már nem…
- Tessék?
- Én… tegnap este… Kyuhyunnal…
- Akkor ezért tűntél el olyan gyorsan, így
már mindent értek.
- Sajnálom. – lehajtott fejjel ültem
mellette.
- Miért tetted? Nem voltam elég jó neked?
Nem adtam meg mindent, amit szerettél volna?
- Nos, ami azt illeti…
- Szóval nem. Akkor egészen eddig miért
voltál velem?
- Mert szerettelek.
- Ha szerettél volna, akkor nem csalsz meg
egy olyan senkiházi vérfarkassal, mint az a Cho gyerek!
- El sem tudod hinni, hogy mennyire
sajnálom, de… a kalandvágyamnak nem tudok parancsolni.
- Ha problémád volt a kapcsolatunkkal, akkor
miért nem tudtad először velem megbeszélni?? Miért kellett egyből másik pasi
ágyába vetned magad??
- Henry, kérlek… rettenetesen szégyellem
magam, de nem tudtam ellene tenni. Csak megtörtént…
- Az ilyesmi nem szokott ”csak úgy”
megtörténni!
- Bocsáss meg, kérlek! Nem akartam, hogy ez
legyen!
- Menj innen! Egyedül kell lennem, hogy
átgondoljam a dolgokat. Bár nem igazán van mit, mert most már hozzá tartozol. –
felálltam a kanapéról, és egy hangos ajtó bevágást követően eltűntem a
szobámban.
- Henry…! Sajnálom…
Hétfő reggel már Kyuhyunba karolva mentem végig az iskola
udvarán. Szörnyű volt, ahogy Henry levegőnek nézett és minden szó nélkül sétált
el mellettem, de… én tehettem róla. Aztán váratlanul…
- Te meg mégis mi a fenét képzelsz??
– ugrott Henry Kyuhyun nyakának – Azt hiszed, csak úgy elszeretheted más csaját??
- Ha annyira szeretett
volna téged, akkor nem tudtam volna elcsábítani.
- Ő egy lidérc!
Aki a gazdája, azé a teste és a vágyai is. Te is tudod nagyon jól, és ezt
kihasználva szerezted meg tőlem. – erősebben
kezdte szorítani Kyu nyakát, de ő megfogta a vámpír csuklóját és egyszerűen
leszedte magáról…
- Fiúk, elég!! Ha az
igazgató meglátja ezt, mindketten repültök a suliból! – már nem bírtam nézni,
hogy szétszedik egymást.
- Kage, te
maradj ki ebből! – mordult rám Kyuhyun.
- Nem tehetem, mert hozzám
is köze van.
- Azt mondtam, hogy me…
- Na de, uraim!
Maguknak nem matematikán kéne ilyenkor lenniük? – lépett elő a fa mögül az igazgató helyettes, Heo
kisasszony. – Örülnék, ha nem rontanák az
iskola hírét holmi nevetséges rendbontásokkal.
- Elnézést, azonnal
megyünk. – megragadtam Kyu karját és elkezdtem a terem felé húzni. – Ez meg
mégis mire volt jó, hm?? Feleslegesen féltékenykedsz, én már csak a tiéd
vagyok. Henry a múlt, semmi közöm többé hozzá.
- Nem nyugszok addig,
amíg ez a nyomorult vérszívó ebbe az iskolába jár! Értsd meg, zavarja az
aurámat. – átkarolta a vállamat és szorosan magához húzott. – Tudod, hogy
nagyon fontos vagy nekem és bármi áron megvédelek. Ha kell, akkor ki is nyírom
a bőregeret.
- Ezzel tisztában
vagyok, de te is tisztában vagy vele, hogy a St. Helens-ben az effajta
viselkedés nem megengedett, sőt, súlyos szankciókat vonhat maga után.
- Ne aggódj, nem lesz
bajom. Majd kerítésen kívül intézem el vele.
- Ott sem teheted! Ki
is csaphatnak…
- Édes vagy, hogy így
aggódsz értem, de a családom nagy összeggel támogatja
minden évben az iskola alapítványát. Nem eshetnek
el egy ilyen mecénástól, nem igaz? – vigyorodott
el furán, majd maga után kezdett húzni egészen a teremig…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése