13. rész

Siwon  Na Rae  

            Ezt nem értem, az osztályfőnök azt mondta, hogy halandó és nem tud a „szörnyekről”. Akkor ez mégis mit jelent? Lehet, hogy tévedtek…

   - Hogy érted azt, hogy jön a Hold?

   - A telihold…

   - Mi van vele?

   - Anyukámék mondták, hogy ilyenkor… csakis ilyenkor olyan vagyok, mint egy alvajáró, mint valami zombi. Rengeteg orvoshoz elvittek, de senki nem tudta megmondani, hogy miért csak ilyenkor jön elő.

   - Soha nem is fogják tudni… - motyogtam halkan.

   - Tessék?

   - Semmi. Mióta jelentkezik nálad ez a dolog?

   - Amióta megszülettem… legalábbis a szüleim ezt mondták. De miért érdekel téged ennyire, hogy mi van velem? Csak nem…

   - Nem! Én… sok olyan dolgot tudok, amit nem mondhatok el bizonyos személyeknek…

   - Értem ezalatt magamat?

   - Dehogy! Miért asszociálsz mindig magadra?

   - Mert nagyon gyanús vagy nekem… - közelebb mentem hozzá. Tudni akarom, hogy mit gondol, de ahhoz rám kell figyelnie. Két tenyerem közé vettem az arcát és felém fordítottam. – Mit akarsz tőlem, hogy ilyen sokat kérdezel a múltamról? Hm?

   - Te meg… - amikor a folyosón jöttünk, nem éreztem ennyire, de most… ugyanolyan erő árad belőle, mint a Goo család tagjaiból. Az nem lehet, hogy… Mi Ho egyenes ági leszármazottja?! – Ezt ne csináld többet! - megfogtam mindkét csuklóját és leszedtem kezeit az arcomról.

   - Most meg mi ütött beléd? Az előbb még teljesen normális voltál, most pedig… csak nem félsz attól, hogy egy lány megérint?

   - Nem! Miért kéne?

   - Tudod, van valami fura ebben az iskolában… csak azt nem tudom, hogy mi. A legelső nap, mikor megérkeztem, nem engedték, hogy szétnézzek, csak a nyugati toronyban kuksoltam. Aztán még az nap este fura szellem-szerű alakokat láttam átsuhanni a kerten, ezért nem mertem eloltani a lámpámat. Végül pedig jöttél te, akit nem igazán tudok hova tenni… miért pont veled vagyok folyton? Miért te vagy mellettem, akárhányszor bajban vagyok… bár ez elég hülye kérdés, tekintve, hogy alig 2-3 órája ismerjük egymást.

   - Vörös szál…

   - Néha olyan dolgokat mondasz, mintha legalábbis földön kívüli lennél… biztos, hogy halandó vagy, mint én…?

   - Te sem vagy épp ide való… ezért kell kijelentkezned innen!

   - Ne gyere már folyton ezzel! Nem jelentek veszélyt senkire. Bezárom a szobám ajtaját és nem fogok elmászkálni.

   - Nem érted, igaz? El kell innen menned, különben…

   - Különben mi?

   - Különben az életedbe kerülhet, ha maradsz.

   - Miért?

   - Mert… átlagon felüli vagy.

   - Kössz… egyszerűbb lenne, ha azt mondanád, hogy túl okos vagyok ide. De ezért miért fizetnék az élete… - hirtelen megint elkezdtem szédülni.

   - Hé, minden oké?

   - Igen, csak… megszédültem. De ez normális, mindig elő szokott jönni telihold előtt. Mindjárt összeszedem… magam… - egyre erősebben forgott velem minden.

   - Mikor is van holdtölte…?

   - Péntek este… de már most is nagyon közel jár hozzá.

   - Hogy az a… Gyere, itt az ideje, hogy menjünk.

   - De én még nem akarok!

   - Na Rae… te…

   - Igen, én vagyok. Miért, talán másnak tűnök?

   - Az igazat megvallva…

   - Csssst! - mutatóujjamat ajkaira tettem – Miért dumálsz ennyit?

   - Na Rae, fejezd ezt be!

   - Mit? Még el se kezdtem.

   - Változz vissza, ez így nem lesz jó!

   - Talán nem tetszik a valódi énem?

   - Fejezd be!

   - Ch… ennél azért tökösebbnek hittelek. Itt vagyunk… kettesben… csak te és én… biztos nem akarod megragadni ezt a vissza nem térő alkalmat?

   - Biztos. Nem támadok könnyű prédára…

   - Az lennék? Még nem alakultam át teljesen… ha gondolod, akkor…

   - Ne! Semmiképp sem teheted meg!

   - Miért, akkor már nem lennék könnyű préda. Sőt, pont a te szinteden lennék. – egészen közel álltam meg előtte, alig pár centire tőle.

   - Na Rae, elég!! – megragadtam mindkét vállát és a falhoz nyomtam.

   - Ezzel kellett volna kezdened. – megfogtam a nyakkendőjét, egyszer áttekertem a kezemen és magamhoz rántottam. Milliméterek választottak csak el minket, éreztem meleg leheletét arcomon…

   - Miért csinálod ezt?

   - Mert démon vagyok és megtehetem.

   - És miért pont velem?

   - Azt ne mond, hogy nem élvezed. - suttogtam szinte ajkaiba. – Tudod, ugyanabból a fajtából vagyunk… érzem, hogy te is akarod.

   - Akkor most tévedsz. – kiszedtem kezéből a nyakkendőmet és eltávolodtam tőle.

   - Te tuti meleg vagy, ha már ez sem hat meg!

   - Ha neked ettől jobb, akkor hidd csak ezt. Nem érdekel. – elindultam vissza a teremhez.

   - Azonnal gye…

   - Na Rae? … Na Rae!