37. rész

Hyori  Jin Ha  Hangeng

            Ahogy megbeszéltük, negyed órával később találkoztunk a hátsó kapunál. Ez az iskola gyengepontja, ugyanis ez a sziklafalra nyílik, ezért nem figyelik annyira. Régen egy kőhíd volt itt, de egyszer leomlott, állítólag nagy erejű mágusok csatája miatt…

   - Indulhatunk? – belekaroltam Hyoriba és elkezdtem kifelé húzni.

   - Sajnos még meg kell várnunk Hangenget is…

   - Oh, igaz…

   - Úgy tűnik, az órát nem ismeri.

   - Itt vagyok, mehetünk.

   - Végre! Miattad értékes perceket vesztegettünk el.

   - De morcos ma valaki…

   - Semmi kedvem veled menni, de Teukie kedvéért megteszem, elvisellek erre a pár órára, de utána szállj le végre rólam. Oké?

   - Nem tudom garantálni.

   - Na, ne veszekedjetek már, nem azért lógtunk ki a suliból.

   - Tündi-bündi, kopj le, jó?!

   - Ne beszélj így vele, nincs jogod hozzá! Velem van bajod, nem vele.

   - Ugye tudod, hogy ha felhúzol, akkor te húzod a rövidebbet. A csillámporod rám nem hat.

   - Leragadtál a meséknél, vagy mi? A tündéreknek soha nem volt csillámpora. – tovább indultam Jin Haval. –Oh, és még valami… ne fenyegetőzz, mert felesleges. Lehet, hogy a szemedben csak egy pixi vagyok, de valójában több erőm van, mint az ősi vámpíroknak.

   - Úgy gondolod? – megragadtam a torkánál és egy fának nyomtam. – Még mindig olyan nagy a szád?

   - Ch… - „parancsomra” a fa újabb gyökereket növesztett és a földhöz kötötték Hangenget. – Igen, még mindig.

   - Hyori, ne csináljátok ezt, kérlek! Menjünk inkább és szerezzük meg a kellő receptet.

   - Mondtam, hogy maradj csendben!

   - Mondtam, hogy hagyd őt ki ebből!!

   - Mert ha nem, akkor mit csinálsz? A gazaid nem tudnak sokáig lefogni.

   - Mit szólnál pár karóhoz? Csak ma, csak most, csak neked.

   - Nem élek az ajánlatoddal, nem túl kedvező számomra.

   - Gyors és fájdalommentes halál lenne pedig.

   - Tudod, ha sokáig cseszegetsz, akkor könnyebb prédát választok. – böktem fejemmel Jin Ha felé.

   - Nem mernéd megtenni…

   - És ha mégis… - kiszabadítottam a lábaimat és pillanatok alatt a lány mögött termettem, átkaroltam a vállát és magamhoz húztam.

   - Engedd el! Nem mondom még egyszer!

   - Mert ha nem? – húztam félmosolyra számat.

   - Akkor nagyon megbánod! – fenyegetően néztem rá.

   - Mutasd, mit tudsz!!

Amilyen gyorsan csak tudtam, megindultam felé, hosszú indákat és gyökereket húzva magam után hogy, ha kell, akkor ismét le tudjam kötni… de nem voltam elég fürge. Hirtelen szembe találtam vele magam, ismét a nyakam után kapott és lendületből a földhöz vágott…

    - Hyori!!!