64. rész

Na Rae  Kage  Hyori  Sun Jae  Jin Ha  Siwon

            Nem akartam hinni a szememnek, mikor odaértem. Na Rae magasra emelve a falnak nyomta Kaget a torkánál fogva.

   - Itt meg mi a fene folyik?

   - Épp erre jártam és megláttam, hogy veszekszenek, aztán egy pillanatra megrázta magát, a következőben meg a lidércnek esett.

   - Nahát, már közönségem is van. Remek, imádok publikum előtt öldökölni. Hol is tartottam… ja, igen. Tudod, azt hittem, hogy komolyan gondolod a barátságot, de mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, te inkább elrohantál a kis pasikáddal az erdőbe, hogy jót szórakozzatok. Milyen barát az ilyen, mi?! Majd belebolondulok a fájdalomba azért, hogy jobb lehessek, mindezt értetek, de… pont te szarsz a legnagyobb ívben a fejemre, akiről azt hittem, hogy a legjobb barátom itt a suliban. Az árulóknak bűnhődniük kell… - erősebben kezdtem szorítani torkát.

   - Na Rae, kérlek, nem teheted ezt.

   - Te ebbe ne szólj bele, különben te leszel a következő!

   - Nana, miért csinálod ezt?

   - Ne hívj így, nem vagy a haverom! Közöd pedig nincs hozzá.

   - Valaki hozza ide Siwont, csak ő tudja szétszedni őket… Jin Ha, menj!

   - Oké…

   - En-engedjh el…!

   - Nem, kicsi szellemecske. Hanyagoltál, így jártál. Pár percben fogsz kétszer annyit szenvedni, mint én.

   - Na Rae, eddig olyan szépen haladtunk a kezeléssel, akkor most miért?

   - Mert elegem lett abból, hogy ez a… ez, akiben naivan hittem, inkább hancúrozott az avarban, mint hogy velem lett volna. Az egész… az egészet miatta kezdtem el, mert féltem, hogy ő lesz a következő áldozatom. Ő, aki már a kezdetektől fogva úgy bánt velem, mint egy teljesen normális lénnye…

   - Akkor miért akarod most mégis megölni?

   - Á, Siwon, épp időben.

   - Úgy emlékszem megmondtam, hogy nem érdekel többé, mit csinál. – néztem hűvösen Hyora – De a kis barátnőd addig nyafogott nekem, hogy végül idejöttem.

   - Tudod nagyon jól, hogy ha most nem segítesz, akkor később Kyuhyun nyír ki téged.

   - Tudom… Na jó, Na Rae, ereszd el, ha nem akarsz balhét. – fordultam a rókalány felé – Vagy azt szeretnél? Mert akkor hagylak tovább szórakozni, de a következő, aki érted jön a diri lesz. Szóval?

   - Végzek vele, aztán veled!

   - Ugyan, kérlek! Kicsi vagy még ahhoz, hogy engem bántani tudj és most még gyenge is. Nem tehetsz ellenem semmit. Na, engedd el és menj a dolgodra.

   - Nem!!

   - Ne akard, hogy én szedjem le a kezed Kage nyakáról, mert véletlenül a kezemben marad. Tudod, még mindig neheztelek rád Soo Mi miatt, könnyedén végezhetnék veled.

   - Akkor gyere! – a lidércet arrébb dobtam, átalakultam és megindultam Siwon felé.

   - Most komolyan… - átváltoztam és a többieket védve félre löktem Na Raet, amint elém ért. Szorosan a földhöz nyomtam, nem eresztettem el, akármennyire is ficánkolt.

   - Engedj el!!

   - Nem foglak, amíg le nem nyugszol.

   - Addig nem fogok, amíg nem végeztem az árulókkal!

   - Elég!! – megfogtam és kihajítottam az ablakon az udvarra, aztán utána ugrottam – Ugyanolyan hisztis liba vagy, mint amilyen a húgom volt! Egyetlen különbség van csak köztetek, ő sosem ölt meg senkit, még azokat se, akiket igazán utált. Te viszont mégis vetted a bátorságot és a pillanatnyi érzelmekre hallgatva elintézted őt. A legtöbben itt mind próbálnak neked segíteni, de te egyetlen ember miatt ekkora patáliát csapsz! Nőj már fel végre az Istenért!!

   - Siwon… kérlek, segíts!

   - Mi a…? – meglepetten néztem rá. A hangja hirtelen megváltozott, olyan gyenge volt, olyan elesett. – Na Rae…?

   - Egyedül nem bírom tovább, nem vagyok elé… Eressz el!!

   - Oké, figyelj. – visszaalakultam – Változz vissza és megbeszéljük.

Nehezemre esett ugyan, de megtettem, amit kért. Felvettem emberi kinézetemet, de megmozdulni nem igazán volt erőm, csak feküdtem a kövön. – Segíts… Beleőrülök az égető fájdalomba, ami a csontjaim legmélyéig hatol. Legszívesebben saját kézzel vetnék véget az életemnek, akkor mindenkinek könnyebb lenne. Miattatok akartam jobb lenni, hogy ne kelljen félnetek tőlem, de a végén mégis miattam menekülnek el a diákok… mert én itt vagyok a St. Helensben.

   - Fogd be!

   - Tes… - még szinte meg se szólaltam, máris magához rántott és szorosan ölelt – Siwon… nem kapok levegőt. – kezeim lassan felkúsztak hátára és hozzá bújtam.

   - Nemrég még meg akartál halni…

   - Tudom… - halkan sírni kezdtem, mert már nem bírtam tovább visszafogni magam – Annyira sajnálom, az egészet.

   - Úgy látom, szent a béke.

   - Kage… - felpattantam és a nyakába ugrottam – Nem tudok elégszer bocsánatot kérni azért, amit az előbb tettem, de… az egyetlen, amit cserébe felajánlhatok az csak a saját éle…

   - Csitt! Nem te vagy az első és valószínűleg az utolsó sem, aki ki akar csinálni, de bízok benned, sose fogsz tudni bántani.

   - Most is majdnem megtettem…

   - Majd a „bátyuskám” leállít.

   - Mióta vagyunk rokonok?

   - Régóta, csak elfelejtettem szólni. Whoops!

   - Minden oké idelent?

   - Hyori?

   - Ki más? Azt hiszem, az egész az én hibám, vagyis Hangengé. A reggeli adagot nem tudtam neked odaadni, mert belém rohant és eltört a bögre. Reménykedtem benne, hogy ez nem lesz hatással a dolgokra, de úgy tűnik mégis. Sajnálom.

   - Nem a te hibád, nem kell. Az a lényeg, hogy…

   - Hogy ne hagyjunk egyedül egyetlen percre sem. – megveregettem a vállát.

   - Azért a mosdóba ugye mehetek szólóban?

   - Oda talán.

   - Tényleg velem lesztek? Te is? – pillantottam Siwonra félve válaszától.

   - Ha nem teszem, még a végén újabb áldozatot szedsz.

   - Akkor…?

   - Csakis a többiekért. Még mindig haragszok rád, nagyon is.

   - Tudod, ki hiszi ezt el?!

   - Hyo, Sunny!

   - Most mi van? Így van, valld csak be!

   - Ne kavarjatok, ha kérhetem.

   - Az igazság fáj.

   - Szerintem inkább menjünk mind vissza a körleteinkbe, mert mindenkire ráfér egy kis pihenés. Az órák nagy része úgyis elmarad.

   - Támogatom az ötletet. – mindenki összeszedte magát és felment a saját szobájába. Elég mozgalmas volt a nap első fele, mi lesz még később?